Malmok felújítása

Mecseknádasd,  Keszler vízimalom

A malom rekonstrukció célja, hogy bemutatható legyen a nagyközönség számára a Keszler család birtokában, a község és a környéken egyedüliként érintetlenül megmaradt, háromszintes felülcsapó vízimalom és teljes gépészete. Ennek során megújult épülettel, vízikerékkel, és teljesen felújított antik malomgépekkel várja a látogatóit.

 Felújítása előtt

Felújítása után

 

Bér,  Szent Anna vízimalom

Teljesen elpusztult malom újjáépítése valósult meg. Az eredetinek megfelelően készítettünk egy 3 méter átmérőjű, és 0,6 méter széles, felülcsapott vízikereket, ami egy pár malomkövet és egy korabeli un. gatyaszár szitát hajt meg. Az rekonstrukció célja volt, hogy olyan a középkorban használt malomszerkezetet készítsünk, amivel napjainkban is tudunk őrölni.

Őrlőberendezés nélkül, felújítása előtt

Építés közben

Belső szárazkerék készítése

     

 

 

 

Felsőszölnök, Filó-féle vízimalom

A malom érdekessége, hogy teljes egészében megmaradt a malom teljes gépészete, az olajütő szerkezetek és a malom működtetésére rásegítő gázmotor. Minden gépészeti berendezést szétszereltünk felület kezeltük, kopott törött, korhadt alkatrészeket kicseréltük. A felújítás során, üzembe állítottuk a két malomkőjáratot. A hengerjáratokat (hengerszékek, síksziták, serleges felvonók) minden egyes elemét, látványosságként forgatjuk. Idei évben kerül üzembe helyezésre a malom Francis-típusú vízturbinája és a gázmotorja is!

Felújítása előtt

  

Zsilipszerkezet felújítás előtt

Víziturbina felújítás előtt

A malom gázmotorja

  

Felújítása közben

Malom tó rendbetétele

Felújîtás előtt

Felújîtás után

 

Csopak, Vígmolnár Csárda

A 80-as évek végén tönkrement vízikereket és zsiliprendszert építettük teljesen újjá. A régi betonmaradványokat és a régi zsilipkereteket elbontottuk, kibetonoztuk a kerékcsatornát a vízikerékhez igazítva. Elkészítettük a tölgyfából mind a kerék-, és elkerülő csatorna zsilipművét,(tartó oszlopokat, zsiliptáblákat, mozgató szerkezeteket) majd készítettünk egy kezelőhidat, amelyről lehet a zsilipeket működtetni. A művelet végén helyére emeltük a 4, 6 méter átmérőjű és 0,65 méter széles, alulcsapott vízikereket.

Felújítás előtt

Felújítás közben

Vízikerék készítése

 

Vízikerék beépítése

Vízikerék működés közben

 

Csopak Plul-féle vízimalom

A malom jelenleg is műemléki védelem alatt áll. Őrlőszerkezetei teljes egészében megmaradtak,. Az utóbbi évtizedek elhanyagoltsága miatt a malom gépészete felújításra szorult.

2010-ben a malom romos vízikerekét egy helyi vállakozó, szakértői segítség bevonása nélkül próbálta meg helyreállítani. A kerék áadása után hamarosan komoly műszaki problémák léptek fel.

A felújítás során megújul mind a malom őrlőszerkezete és a vízikereke egyaránt, sőt a malom darálója is üzembe lesz állítva, hogy bemutatóőrlést is lehessen tartani az érdeklődő nagyközönség számára!

Felújítás közben

Felújítás után

Dallos-Böröcz vízimalom, Hosszúhetény

Az egykori vízimalomban helyre állítjuk az eredetivel megegyező vízikereket és malomkőjáratot illetve a megmaradt malomipari gépeket felújítjuk és egy kiállítást állítunk össze ezekből.Az épületet a tulajdonosa teljesen felújítja és éttermet alakít ki benne.

Malom őrlőszerkezetének bontása

Malom őrlőszerkezet felújítása és beépítése

A malomszerkezet felújítás után

Lovas, Harn vízimalom

A szálláshellyé  alakított  vízimalom épülethez korhű felülcsapó vízikerék készítése.

Lovas Harn vízimalom felülcsapó vízikerék ekészítése

Az elkészült vízikerék

 

Péterhida, Ratalics malom

A malomépület közösségi és rendezvény központként fog működni a községben. A épület vízparti oldalán foglal majd helyet a malomszerkezet, amelyet időszakosan el fognak indítani a közösség és a látogatók igényeinek megfelelően.A malomgépészetet egy felújított Francis turbina működteti majd.Az őrlést egyeredeti Ganz faszekrényes hengerszék és egy malomkőjárat, az osztályozást pedig két hasábszita végzi.

Bácsalmás, Skorutyák féle kékfestő műhely gépészeti felújítása

 

 

Zalamerenye, Pálos malom

 

 

 

Gyergyóremete, Bernát féle vízimalom

 

 

Hotel Gabriella alúlcsapó vízikerekének újjáépítése

Felújítás előtt

 

Építés közben

 

Az elkészült vízikerék

 

Elérhetőségeim

Név: Tamás Péter    Kapcsolatfelvétel itt!

Magyar postacím: H 8598 Pápa-Tapolcafő, Tapolcafői u 156.
 
Telefonszám:  +36 70 322 34 06
 
E-mail cím:  info@malmok.hu