Vízimalmok alkonya

Új fejlődési szakasz a malomiparban

 
Már a II. világháborút megelőző években is több kisebb vízimalom ment tönkre, leégés , vagy csődeljárás következtében. Ezek a malmok, közöttük sok ősrégi, örökre elhallgattak. A háborús események sem kímélték malmainkat, különösen azokon a területeken, ahol nagyobb harci tevékenység dúlt. Sok malom annyira megsérült, hogy a felújításuk már nem lett volna kifizetődő.
A háború befejeztével a malomtulajdonosok nagy erőfeszítésekkel igyekeztek malmaikat üzembe helyezni. Munkájukat nehezítette a szíjak, selymek és az üzemanyagok hiánya. Számukra abban az időben a liszt volt az egyedüli fizetőeszköz, de mivel mivel tiltva volt a lisztekkel való üzletelés, féltek az akkori állandó ellenőrzésektől, a büntetésektől, s az anyagok egy részét titkos úton szerezték meg.
Szinte havonta jelentek meg újabb és újabb törvényerejű rendeletek az őrlésre és lisztkereskedelemre –árakra- vonatkozóan
Az 1940-es évek vége felé mindinkább látták a malomtulajdonosok, hogy a magántulajdon veszélybe került, hogy malmaikat előbb-utóbb elveszi az állam. Azokat a malmokat, amelyeket  a tulajdonosai a háború alatt és után elhagyták, különösen ha külföldre  távoztak, állami vagy szövetkezeti tulajdonba vették, mint elhagyott javakat. 
1948-tól kezdődően államositották az ország magánkézben lévő üzemeit, köztük a malmokat is
Vezetésükre az akkori hatalomnak mindenben engedelmeskedő molnár szakemberekből verbuvált igazgatókat neveztek ki. Ha maradhatott is a volt malom tulajdonosa, az csupán beosztott molnárként dolgozhatott. Ezeket a nagyobb kapacitású malmokat az akkori lehetőség szerint gyors ütemben korszerűsítették. Ugyanis az államosított malmok mindegyike erősen elhasználódott gépekkel üzemelt. Aztán minisztertanácsi rendelettel 1951-1952-ben állami tulajdonná nyilvánították az ország valamennyi vízi-, motor-, gőz-, és villamos üzemű malmát. Azokat a malmokat, amelyek még mindig régi, kezdetleges módon működtek (malomkővel), kiőrlésük után azonnal leállították. Az államosított, kis kapacitású meghagyott malmok vezetésére politikailag is megbízhatónak minősített molnárokból verbuváltak „igazgató” vagy „vállalatvezető” szakembereket. Az üzemelő malmok felügyeletét, irányítását a megyei Malomipari Egyesület végezte.
1965-ben leállították a napi egy tonna kapacitású malmokat is. 1954-ben határozat született a Malomipari Főosztály és az Országos Műemléki Felügyelőség részéről, hogy nyilvánítsák műemlékké a Veszprém megyei örvényesi, csopaki, a Szabolcs megyei túristvándi stb vízimalmokat. A felsoroltakon kívül azóta már több vízi-, száraz- és szélmalom is kapott műemléki védettséget.
Az 1961-ben megjelent minisztertanácsi rendelet engedélyezte az akkor Malomipari Vállalatnak, hogy a még birtokában lévő államosított, de már korábban leállított malmokat visszaadja a volt tulajdonosainak. Ez nagy enyhülésnek számított, mert az államosított és leállított vízimalmokkal egy portán volt a molnárlakás, de volt tulajdonos be sem tehette a lábát egykori malmába. A visszakapott malmok sorsa legtöbb esetben megpecsételődött. Tulajdonosaik már csak romos, elhanyagolt üzemet vehették birtokukba. Az épületeket általában lebontották, anyagából másutt építkeztek.
 

Elérhetőségeim

Név: Tamás Péter    Kapcsolatfelvétel itt!

Magyar postacím: H 8598 Pápa-Tapolcafő, Tapolcafői u 156.
 
Telefonszám:  +36 70 322 34 06
 
E-mail cím:  info@malmok.hu